Intim Torna Illegál: Albérletem

Kicsit elmaradtam a blog írással, de ez csak azért van, mert rengeteg a program itt (hála az ESN-szervezőknek, és a többi lelkes Erasmusosnak). Legalább minden második napra jutna egy jó buli, egy kis borozgatás, városnézés, vacsora a helyiekkel, régebb óta itt tanyázó nemzetközi hallgatókkal. De most nem a bulikról fogok mesélni, hanem a szállásról, és a városról kicsit.

Pesten születtem, ott is nőttem fel. A tápiószentmártoni nyaralónk és a piliscsabai egyetemem kivételével csak nyaralások/telelések erejéig voltam más városokban. Így kicsit fura hozzászokni ahhoz, hogy félévig most ez a város lesz az „átmeneti Budapestem”. Egy magyarnak Padova felzaklató élmény, ha magyar településekhez akarja hasonlítani ezt az egyetemvárost. Itt kellett rájönnöm, hogy az előző évszázadban tönkretettük az egész országot a végletekig túljátszott centralizációs törekvésünkkel.

Budapesten kívül érdemben, európai értelemben, nincs is másik város. Persze vannak kisvárosok, Pécs és Szeged szép, Debrecen meg… nagy, Győrnek és Sopronnak is megvan a maga bája. Padova a maga 214.000 lakójával - melynek jelentős része egyetemista és fiatal - nem fért fel a harminc legnépesebb olasz település listájára, mégis a kulturális örökségével, infrastruktúrájával, szórakozási lehetőségeivel és általánosságban a városképével elmondható, hogy csak Budapest hasonlítható hozzá az összes magyarországi település közül. Nem fejtegetném most ennek az okait, de azt azért hozzátenném, hogy a jelenlegi regionális fejlesztések sem annak irányába mutatnak, hogy ez a Pest-központú világkép változna a közeljövőben.

Vissza Itáliába. Egy hallgatói házban lakom, ami majdnem olyan, mint otthon a kollégiumok, de mégis inkább albérletként működnek. Van egy saját lakásom, egyedül a konyha közös a szomszéd Fabioval, aki egyébként a tökéletes lakótárs cím idei várományosa. Kedves, segítőkész, nyitott és egyáltalán nem tolakodó. Amikor csak alkalma van hív a barátaival vacsorázni, segít beilleszkedni és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy gondtalanul élvezzem az Erasmust. (Amíg e sorokat írom, éppen bulizni mennek barátaival, de még az elköszönés is bájosan sokáig tart, mert egyszerre akar angolul és olaszul is jóéjszakát, viszlátot, szép holnapot, jó utat – Veronába megyek – és további szép estét kívánni, majd hozzá teszi, hogy Ciao, Bye!)

Abból a szempontból sem hasonlítható az általam ismert hazai kolikhoz a szállásom, hogy komfortos, teljesen felszerelt és tartozik a kollégiumhoz egy konditerem, két mosókonyha, két tanulószoba és egy hatalmas közösségi tér projektorral, pingpongasztallal meg egy csomó székkel. Emellett pedig az együttélés általános normáin kívül a gyakorlatban semmi különösebb megkötés nem vonatkozik rám.

Nem fogok belőle titkot csinálni, hogy ez a lakás így 295 € havonta, ami lehet drága, ha átszámítjuk forintra és kijön, hogy több mint 90 ezer forint, de hozzá szeretném azért tenni a teljesség kedvéért, hogy míg Magyarországon 550 € az átlagfizetés, addig itt Olaszországban 2500 € (délen 2300 €).  És ehhez mérten kell számítani azt, hogy egy átlag albérlet kb. 300-500 € helytől és állapottól függően. Nem véletlen, hogy lényegesen könnyebben működik így bérlemények ingatlanpiaca, rugalmasabbak az emberek és átjárhatóbbak a társadalmi rétegek, mint nálunk, ahol a legbizonytalanabb egzisztenciájú ember is csökönyösen, poszt-feudális szorongással kötődik az öröklakás fogalmához.