Február 29.
Az első Erasmus napom egy végtelennek tűnő busz úttal kezdődött. Mindig elfelejtem, mekkora agónia egy ilyen tízórás éjszakai, és lelkesen vállalom újra meg újra ezt a zsibbadással, gémberedéssel és bosszankodással járó megpróbáltatást. Azonban Velencéhez érve egy sokkal nagyobb problémával álltunk szemben. Szakadt az eső.
A helyiek szerint ez egy példanélküli nagy zápor volt, ami érkezésünkkor hágott tetőpontjára, több centis vízben masíroztunk, magunk mögött húzogatva súlyos bőröndjeinket. (szerencse, hogy esőkabáttal készültem, gondolván a legrosszabbra is) Ki lehet találni, hogy mi volt az első úti célunk csuromvizesen a buszpályaudvaron. Na? Na, mi volt?
Igen. Meki. Az univerzális és mindig megbízható McDonald’s. Mivel 6:55-re ért be a busz, esélyünk sem volt valami autentikusabb helyet keresni még vagy egy-két óráig. Szóval rendeztük sorainkat a Mekiben, cappuccino és csokis péksüti, hogy megmelegedjünk. És egyből láttuk, hogy mennyire máshogyan van beárazva a helyi McDonald’s. Van egy-egy szendvics, ami árfolyamtól függően még olcsóbb is itt, mint otthon, de az mindenképpen belátható, hogy a helyi árakhoz képest a gyorsétterem a legolcsóbb, kifejezetten a diákokat célozza meg. Itt a meki nem csak minőségében, de árában is sokkal közelebb van a szeméthez, mint az éttermi ételekhez.
Katával, egy egyetemi csoporttársammal indultunk előző nap a Népligetből, de már a buszon is találkoztam régi ismerőssel, aki szintén Padovába tartott, így a Mekiben már hárman ültünk magyarok… gondoltuk mi… de még meg sem ittam a kávét, már csatlakozott hozzánk még két magyar lány, akik szintén Erasmusra jöttek. Ma, amikor ezeket a sorokat végül leírom, már tíz magyarról tudunk, akik szintén itt tanulnak ebben a szemeszterben. (03.03)
Miután feltöltődtünk a forró italoktól és a szénhidráttól, Katával elindultunk egy couchsurfing szállásra. Egy lájtos, jókedvű, mediterrán Trainspotting-házba csöppentünk – miután átvonszoltuk bőröndjeinket a városon). Büdös volt, hideg és koszos, legális és kevésbé legális kábítószerektől kedves vendéglátók fogadtak minket. Majd rövid tanácskozás után beláttuk, jobb lesz a „B” tervet követni. Azt követtük. A másik szállás, ami nekem csak arra az éjszakára szólt, egy nagyon kellemes pár még kellemesebb lakása volt. Miután elintéztem a hivatalos dolgaimat, a vendéglátók órákon keresztül szórakoztattak minket a lakás működésének elmagyarázásával. Elsősorban olaszul, aminek csak töredékét értettük, de mindent lelkesen elmutogattak, és eljátszottak. Így megtanulhattuk az olívaolajok, paradicsomsűrítmények és az esernyő-etikett titkait.
Amikor másnap felkeltem, és elindultam a műemlékekkel teletűzdelt kerületekben sétálni… hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az eddigi legszebb város, amit valaha láttam. Főleg egy zamatos paradicsommal, brie sajttal és cipóval elfogyasztott rántotta után, olasz kávé illatától felfrissülve.
